Menüpontok

A kezelésekről általában

 

I. Konzultáció


Az első vizit lehetőséget ad arra, hogy a páciens mindent megbeszélhessen a kezelést végző szakorvossal. Hangsúlyozzuk, hogy rendszerünkben valamennyi kezelést bőrgyógyász szakorvosok végeznek, a kezelések folyamata az alábbiak szerint alakul.

1. A páciens kórtörténete

Ennek során minden korábbi kezelés, jelenlegi gyógyszerszedés, esetleges allergiás és pigmentációs zavar megbeszélésre kerül. A kezelés biztonságos lefolytathatósága érdekében szakorvosaink megállapítják a kezelés páciensen való alkalmazhatóságát.

Nem feltétlenül, de a kezelések során kizáró ok lehet:

  • fényérzékenység,
  • fény által előidézett keringési rendellenességek,
  • keloidképződés,
  • immunszupresszió,
  • rossz sebgyógyulási hajlam,
  • erek kezelése esetén vasculáris betegség előfordulásának veszélye,
  • hiperpigmentációra hajlamos és/vagy III-as vagy magasabb fokú bőrtípusú betegek esetében a kezelni kívánt területet a pigmentációs elváltozások elkerülése érdekében előkezelhetjük helyi fehérítő anyaggal a lézeres kezelés előtt 2-4 héttel, valamint a kezelés után még 2 hétig,
  • herpeszes (herpes simplex) páciensek esetében profilaktikus vírusgátló gyógyszer használata megfontolandó a lézeres kezelés megkezdése előtt.

2. Fotodokumentáció

A teljes kezelési időszakban  fényképeket  készítünk minden egyes kezelés előtt és után, hogy figyelemmel kísérhessük páciensünk kezelésre adott reakcióit.

3. Dokumentáció

A pácienssel kapcsolatos adatokat és beavatkozásokat dokumentáljuk (beleegyező nyilatkozatok, kezelési lapok, kezelés előtt és után szükséges teendőkre vonatkozó leírások). A dokumentációk a páciens részére átadásra kerülnek.

4.Tesztkezelés

A kezelés megkezdése előtt tesztkezelést végzünk, ezáltal biztosítható, hogy a páciens kezelésekor használt energia mértéke optimális legyen. 

5.Várható eredmények

Az általunk használt Cynosure Elite kétféle lézertípust (alexandrit 755nm és Nd:yag 1064 nm) egyesítő kombinált lézerkészüléket tartós szőrtelenítésre, valamint lábon és arcon található erek, vasculáris léziók, pigmentált léziók, nem-ablatív bőrkezelések és ránctalanítás végzésére fejlesztették ki. Másik eszközünk Quanta System Q kapcsolt lézerével (Q kapcsolt Nd:yag 532 nm és 1064 nm) - akár színes - tetoválások, valamint bőrfelületi pigmentációk hatékony eltávolítását célozza. Eszközeinket a gyártó által ajánlott beavatkozásokra használjuk, így a szolgáltatásainkban szereplő beavatkozások hatékonyan és biztonságosan végezhetőek el!

 

II. Kontraindikációk


Lézer eszközeinkkel végzett kezelések nem javasoltak azon páciensek számára, akik (akiknek):

  • hiperérzékenyek az infravörös vagy a közeli infravörös hullámhosszúság tartományába eső fényre,
  • a fényérzékenységet növelő gyógyszereket szednek, illetve fényérzékenyítő retinoid therapian vettek részt a megelőző fél évben.
  • véralvadásgátlót szednek,
  • fény hatására fokozódó keringési rendellenességben szenvednek,
  • terhesek, vagy szoptató kismamák,
  • gyanús pigmentfoltokkal rendelkeznek,
  • aranykezelésen vesznek vagy vettek részt,
  • lupusuk van,
  • az Alexandrit lézerrel (755 nm hullámhossz) történő kezelés esetén, ha a kezelést megelőző 4 hétben bőrvédelem nélkül tartózkodtak közvetlen napfényen,
  • a Nd:YAG lézerrel (1064 nm hullámhossz) történő kezelés esetén, ha a kezelést megelőző 3-7 napban bőrvédelem nélkül tartózkodtak közvetlen napfényen,
  • akut lázas betegek.

 

III. Kezeléseink


Szőrtelenítés

A Cynosure Elite lézerkészüléket a nemkívánatos szőrzet csökkentésére, vagy teljes megszüntetésére is használják. A pácienseknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek, továbbá, a szőrnövekedési szakaszok hossza testrészenként változik.

A lézer csak az anagen növekedési fázisban lévő szőrszálakat képes megsemmisíteni, amely fázisok ciklikusan változnak. Ezért van az, hogy bizonyos időközönként (kb. 4 hetenként) szükség van a kezelés megismétlésére a legtöbb terület szőrtelenítése érdekében. A szőrnövekedési ciklusok miatt a láb szőrtelenítésekor akár 6-8 hetet is ki kell hagyni ez egyes kezelések között és lehetséges az is, hogy a végeredmény még hónapokkal a kezelés után sem látható. A kezelt szőrzet leválása 7-14 napig is eltarthat, ezen időszak alatt tűnhet úgy, mintha még növekedne.

A lézersugarat gyakran úgy írják le, mint egy enyhe tűszúrásszerű, vagy gumicsípéshez hasonlító érzéssel járó melegség érzetet. A Cynosure Elite készülékünk kezelőfejébe integrált SmartCool TM hűtőberendezése hatékonynak bizonyult a lézeres kezelés alatt fellépő fájdalomérzet csillapításában.

A lézeres kezelés után 24-48 órával előfordulhat erythema/follikuláris ödéma. 

A kezelés előkészítése

  • A pácienseknek a több kezelésből álló kúra megkezdése előtt, annak folyamán, illetve az után is tartózkodniuk kell a közvetlen napfénytől, szoláriumtól, önbarnító folyadékoktól és krémektől. Amennyiben a kezelt területet közvetlen napsugárzás érheti, széles spektrumú fényvédőkrémet (UVA/UVB és legalább SPF 30) kell használni.
  • Az 1064 nm-es hullámhossz használata esetén a páciensnek a kezelés előtt 1-2 nappal, a kúra folyamán, illetve annak befejezését követő egy hétig  tartózkodnia kell a közvetlen napsugárzástól.
  • A 755 nm-es hullámhossz esetén a páciensnek a kezelés előtt legalább 4 héttel, a kúra folyamán, illetve annak befejezését követően legalább egy hétig tartózkodnia kell a közvetlen napsugárzástól.
  • A kezelést megelőző 24 órán belül  a kezelendő területet le kell borotválni. A területet fedő vastag szőrréteg elnyeli a lézerfényt, csökkentve ezáltal a szőrtüszők által felvett energiát. A területet fedő szőrzet következtében felületi hő okozta sérülés (égés) is előfordulhat.
  • Hiperpigmentációra hajlamos páciensek esetében a kezelés előtt 2-4 héttel helyi fehérítő krémet tartalmazó készítményt alkalmazhatunk a kezelendő területen.
  • A bőrről a kezelés előtt el kell távolítani a sminket, krémeket és bőrápolókat.

 

Lézeres kezelés utáni bőrápolás

Valamennyi lézeres kezelés után különösen ügyelnünk kell a helyes bőrápolásra.

1. Kenőcsök, vagy aloe vera használata:

Kenőcsöt a bőr rehidratálásának érdekében (víztartalom helyreállítása) vihetünk fel a kezelt területre. Ha hámlani kezdene a bőr, hagyjuk, hogy a kis bőrdarabkák maguktól essenek le. Ne vakarjuk, vagy csipkedjük le. Bármiféle fertőzésre utaló jel (kivörösödés, nyomásérzékenység vagy gennyesedés) kialakulása esetén azonnal konzultájon a rendelővel. A kezelés után (érzékenységtől függően) 1-3 napig ne borotválja a területet.

Az általános bőrápolás – például smink, hidratálók, dezodor, borotválkozás – folytatható a  kezelést követő nap, amennyiben nem lép fel bőrvörösség, hólyagosodás, vagy hámlás.

2. Fürdés

Gyengéden, finom szappannal vagy semleges lemosóval és vízzel mossuk le a kezel területet. Ha a kezelt területen irritáció lép fel, ne dörzsöljük arctörlővel vagy törölközővel, hanem óvatosan itatgassuk fel róla a nedvességet. Hólyagképződés esetén a hegesedés veszélye nagyobb, ha a hólyagok megsérülnek.

3. Smink

A kezelés utáni bőrvörösség vagy bevérzések eltakarhatók, vagy csökkenthetők alapozó, korrektor vagy púder felvitelével.

Ha a terület felhólyagosodott, különös óvatossággal járjunk el a smink felvitelénél, illetve eltávolításánál. A kezelt terület nagyon érzékeny, ezért ápoljuk óvatosan. A smink durva eltávolítása megnövelheti a kezelés utáni komplikációk kialakulásának valószínűségét.

4. Fényvédelem

A teljes kezelés ideje alatt tartózkodni kell a napozástól. A kezelt területet széles spektrumú, legalább SPF 30-as faktorszámú fényvédővel kenjük be minden nap. Olyan esetben, amikor közvetlen napsugárzásnak van kitéve, javasoljuk a magasabb faktorszámú fényvédők alkalmazását.

Ha a páciens bőre napbarnított, a kezelést el kell halasztanunk, amíg a barnaság jelentősen ki nem fakul. A másodlagos hólyagképződés megelőzése érdekében 1 hétig, a pigmentációs zavarok megelőzése érdekében a lézeres kezelés után 4 hétig nem javasoljuk a napozást, vagy szoláriumozást.

5.Tevékenységek

Az úszást, sportolást és/vagy fárasztó tevékenységek végzését ajánlatos kerülni a lézeres kezelés utáni első 2-3 napban vagy amíg bármilyen esetleges bőrvörösség, hámlás vagy hólyagosodás meg nem szűnik. Tehát hólyagok vagy sebképződés esetén azok gyógyulásáig kerülendők a fenti tevékenységek.

 

Bőrfiatalítás

A Cynosure Elite 1064 nm-es hullámhosszúságú lézerfényével végzett bőrfiatalító kezelés  az enyhén vagy közepesen fénykárosodott bőrűek számára a leghatékonyabb. Az optimális hatékonyság elérése érdekében 3-4 hetes időközönként, összesen 4-6 kezelés lehet szükséges. Az Elite lézerrel végzett nem-ablatív bőrfiatalító kezelés minimális kezelés utáni bőrápolást igényel. A páciensek a kezelés után folytathatják mindennapi tevékenységüket.

A jobb eredmények elérése érdekében a páciensnek egy héttel a kezelés megkezdése előtt, valamint a teljes kúra folyamán tartózkodnia kell a közvetlen napfénytől, a szoláriumtól, az önbarnító krémektől és folyadékoktól. Amennyiben a kezelt terület(ek)et közvetlen napfény éri, minden esetben széles spektrumú, legalább SPF 30-as faktorszámú fényvédőt kell használni.

A  kezelés napján mindenféle sminktől, krémtől és egyéb bőrápolótól meg kell tisztítania bőrét.

 

Pigmentált léziók

Pigmentált léziók esetében a Cynosure Elite lézer a felületi, jóindulatú pigmentfoltok kezelésére a legalkalmasabb. A legmagasabb hatékonyság elérése érdekében 1 vagy 2 kezelés elvégzése szükséges, 3 hetes időbeli eltéréssel. Pigmentált léziók Elite lézerrel végzett kezelése minimális kezelés utáni bőrápolást igényel. A páciensek a kezelés után folytathatják mindennapi tevékenységüket.

A kezelés előkészítése

Egy héttel a kezelés megkezdése előtt, valamint a teljes kúra folyamán tartózkodnia kell a közvetlen napfénytől, a szoláriumtól, az önbarnító krémektől és folyadékoktól. Amennyiben a kezelt terület(ek)et közvetlen napfény éri, minden esetben széles spektrumbú, legalább SPF 30-as faktorszámú fényvédőt kell használni. A  kezelés napján mindenféle sminktől, krémtől és egyéb bőrápolótól meg kell tisztítania bőrét.

Kezelés utáni bőrápolás

A kezelést követően a bőr megnyugtatása és hidratálása érdekébenl aloe-alapú gélt, vagy hozzá hasonló krémet használhatunk. A későbbiekben, valamint a teljes kúra folyamán, a kezelt bőrfelület napfényre érzékeny. A pácienseknek naponta széles spektrumú (UVA/UVB), legalább SPF 30-as faktorszámú fényvédőt kell használniuk a kezelés előtt, a kúra folyamán, valamint annak befejezése után is. A kezelt léziók felülete szárazzá válhat, mely néhány nap / hét folyamán lehámlik. Nem szabad lecsipkedni, vagy levakarni e száraz bőrdarabkákat.

 

Erek kezelése

A kezeléseket a Cynosure Elite 1064 nm-es hullámhosszúságú lézerfényével végzzük. Az Elite lézer a hullámhossz, a magas teljesítménysűrűség és a hosszú pulzusidő a 3 mm-es átmérőnél nem vastagabb erek hatékony kezeléséhez szükséges optimális kombinációját biztosítja. Az ér precíz, szelektív kezelése lehetséges, miközben a környező struktúrák, így például az epidermisz, nagymértékben sértetlenek maradnak.

Várható eredmények

Az Elite lézerrel végzett kezelés az erek elhalványítására, csökkentésére vagy megszüntetésére használható. Az Elite lézerrel végzett terápia nem alkalmas érbetegségek gyógyítására. Gyakran szükséges lehet több, 6-8 hetes időintervallumonként megismételt kezelés elvégzésére. 

A kezelés előkészítése

A jobb eredmények elérése és az epidermisz sérülésének elkerülése érdekében a páciensnek 3-7 nappal a kezelés megkezdése előtt, valamint a teljes kúra folyamán tartózkodnia kell a közvetlen napfénytől, a szoláriumtól, az önbarnító krémektől és folyadékoktól. Amennyiben a kezelt terület(ek)et közvetlen napfény éri, minden esetben széles spektrumú, legalább SPF 30-as faktorszámú fényvédőt kell használni. A kezelés napján mindenféle sminktől, krémtől és egyéb bőrápolótól meg kell tisztítania bőrét.

A kezelés lefolytatása

A lézerfény egy gumikötélhez hasonló csípésszerű érzetet okoz, mely sok páciens számára kényelmetlen lehet. Kezelőfejbe integrált Cynosure SmartCool hűtőberendezésünk alkalmazása segíthet enyhíteni ezt a kellemetlen érzetet.

Kezelés utáni bőrápolás

  • A bőr kiszáradásának és hámlásának megakadályozása érdekében nyugtató hatású  kenőcsöt használunk a kezelt területen. Amennyiben a bőr hámlani kezd, hagyjuk, hogy az elhalt bőrrészecskék maguktól essenek le. Semmiképpen ne vakarjuk, vagy csipkedjük! A kezelést követő egy héten keresztül kerüljük a forró fürdőket, wellness medencéket.
  • Hólyagosodás és/vagy hámlás előfordulása esetén 1-3 napig ne borotváljuk az adott területet.
  • Kerüljük a közvetlen napfényt! Amennyiben elkerülhetetlen, hogy a kezelt területet közvetlen napfény érje, használjunk legalább SPF 30-as faktorszámú fényvédőt.
  • A kezelést követő egy héten keresztül kerüljük az esetlegesen a bőrfeszülést okozó, megerőltető mozdulatokat. A sétálás javasolt.
  • Amennyiben megengedett a kezelt terület sminkelése, a sminket óvatosan vigyük fel és távolítsuk el. A fokozott dörzsölés felnyithatja az adott területet, azáltal növelheti a hegesedés esélyét.
  • Az esetleges kellemetlenségek, mint például a bőr felduzzadása vagy kivörösödése (mely néhány óráig vagy akár néhány napig is megmaradhat) acetamonifennel, vagy jeges pakolással csillapíthatók.
  • A kezelt terület érzékennyé válása vagy fertőzés jeleinek (gennyesedés) észlelése esetén kérjük, azonnal konzultáljon a rendelővel.
  • Az esetlegesen szükséges utókezeléseket legalább 3-4 hetes időintervallumonként végezhetjük el.

 

IV. Mellékhatások


Bár ritkán, de komplikációk bármely lézeres kezelés során előfordulhatnak:

  • A kezelés utáni, bőrápolásra vonatkozó teendők ismertetésének elmaradása növelheti a szövődmények előfordulását, bár ritkán, de hegesedés bármilyen lézeres kezelés után előfordulhat.
  • Hólyagosodás a lézeres kezelés utáni első három nap során fordulhat elő. A felhólyagosodott területeket gyógyulásukig kenőccsel nedvesen kell tartani.
  • Hámlás vagy varosodás.
  • Néhány páciensen a csalánkiütéshez hasonló, duzzadt papulák jelentkeznek. Ezen irritáció rendszerint néhány órán belül megszűnik.
  • A kezelést követő első néhány napban gennyes tüszők vagy pattanások jelentkezhetnek. Az érintett területet tisztán kell tartani, és óvatosan kell kezelni.
  • Hiperpigmentáció (kezelt terület sötétebbé válása) vagy hipopigmentáció (kezelt terület világosabbá válása). A pigmentváltozásokat átmenetinek tekintik, bár akár több hónapig vagy hosszabb ideig is jelen lehetnek.
  • Átmeneti bőrvörösség  a kezelt terület körül.

 

© 2015. Pannonderm.hu · Pannonhalma · Minden jog fenntartva!